Adja le felesleges kilóit könnyebben az Netamin Ördögnyelv 3.0 kapszula segítségével!
Az ördögnyelv, vagyis a glükomannán tudományosan igazoltan, biztonságosan, mellékhatások nélkül képes segíteni abban, hogy könnyebben és gyorsabban szabadulhasson meg a túlsúlytól.
Az ördögnyelv az Amorphophallus konjac gyökeréből kivont vízoldékony összetett szénhidrát, amit már évszázadok óta fogyasztanak Ázsiában, ugyanis kivételesen hatékonyan tudja növelni a telítettség érzetét, fellép a székrekedés ellen, szabályozza a koleszterinszintet, illetve támogatja a plusz kilók leadását.
Az ördögnyelvvel valóban könnyebb lehet a fogyókúra
A glükomannán szinte teljesen emésztetlenül halad végig a bélrendszeren, majd pedig távozik a széklettel. Miközben áthalad a bélrendszeren, akár 200-szeresére is megduzzadhat, ahogyan megköti a körülötte lévő vizet.
A túlsúly okai között szerepelhet a bélrendszer leromlott állapota, a felhalmozódott salakanyagok. Az ördögnyelv segítségével akár több kiló salakanyagtól is meg tudunk szabadulni, így laposabbá válhat a has.
A glükomannán rendelkezik a legnagyobb viszkozitással a vízoldékony rostok közül, így a gyomorban gélt képezve a telítettség érzetét kelti hosszú időn keresztül, ezáltal pedig támogatja a kalóriabevitel csökkentését.
Az ördögnyelvből kivont rost, a glükomannán hatékonyságát és biztonságát számtalan klinikai vizsgálat igazolta már.
Az ördögnyelv-kivonat a csökkentett energiatartalmú étrend mellett támogatja a testtömeg csökkentését, amennyiben a napi adag minimálisan 3 gramm. A Netamin Ördögnyelv-kivonat 3.0 pedig biztosítja ezt a mennyiséget, így nagy segítséget nyújthat a fogyókúra során.
Netamin Ördögnyelv-kivonat 3.0 »