Nature Cookta Himalája Fekete Kristálysó
Az emberi test körülbelül 5-7 g közöttisó mennyiséget képes a vesén keresztül kiválasztani. A fennmaradó mennyiséget a szervezet megpróbálja ártalmatlanítani, mégpedig úgy, hogy a nátriumkloridot víz molekulák zárják körül, ionizálással semlegesítve azt.
Ehhez a folyamathoz azonban vízre van szükség, amely sejtjeinkből származik.
Ráadásul az étkezéshez használt konyhasó káliumtartalma is sokkal nagyobb a kívánatosnál – a túlzott káliumbevitel felborítja a szervezet ionegyensúlyát, csökkentheti a veseműködést, ezáltal folyadék-visszatartást és méregtelenítési problémákat okoz, megzavarja az idegrendszer és a szív működését, ritmuszavart kelt, valamint általános meszesedést és csontritkulást okoz.
A felsorolást sokáig lehetne folytatni, tény, hogy az európai ember átlagos napi só fogyasztása 12-20g, míg a szervezet számára 0,2g is elegendő lenne az egészséges működéshez.
Mindezen ijesztő tények ellenére tény, hogy só nélkül az agy nem lenne képes egyetlen gondolat megformálására sem, mert az idegrostok csak akkor képesek az impulzusok továbbítására, ha a sóban lévő elemek – a kálium és a nátrium – jelen vannak.
Ugyanakkor a szervezet egészségének megőrzéséhez nem elég, ha mindössze kevesebb sót fogyasztunk, annak minőségére is ügyelni kell!
Természetes kristálysó:
A régóta egészségesnek tartott jódozott vagy fluorral dúsított sóról a legújabb kutatások bebizonyították, hogy a szervezet nem képes ezeket a vegyületeket mesterséges formában beépíteni az anyagcserébe, vagyis ily módon nem kerül több jód vagy fluor a szervezetbe. Egyes vélemények még atengerisóegészséges voltát is megkérdőjelezik az egyre nagyobb méreteket öltőkörnyezet-szennyezés miatt: tény, szinte nem telik el úgy hónap, hogy ne lennének hangosak a híradások egy-egy olajszállító hajó katasztrófájától.
A kristálysó abban különbözik a konyhasótól, hogy a nátrium-kloridon kívül még további 82 elemet tartalmaz – magyarul, a konyhasó mindössze nátrium-kloridra redukált állapotában kerül fogyasztásra. Kutatási adatok bizonyítják, hogy a világ só termelésének 93%-át ipari célokra használják: például mosószer, műanyag és PVC gyártására, amelyhez NaCl-ravan szükség, de szinte nincs olyan késztermék sem, amely ne tartalmazna NaCl-otmint tartósító szert.
A természetes kristálysó nem gyógyszer, hanem a szó igazi értelmében élelmiszer. Különleges képességein keresztül energiaadó, kiegyenlítő, semlegesítő és salaktalanító hatású. A kristálysóból készített sóoldat (kristálysó és víz) képes újraindítani a szervezetben a homeosztázist, vagyis azt a folyamatot, amely az élő szervezetek változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodó képességét jelenti, amellyel önmaguk viszonylagos biológiai állandóságát biztosítják.